Hogy nem ő játszaná Alain Delon életrajzi filmjében a főszerepet?Meglehet.Ám ha valaki úgy játszik mint ahogy Carlos Tévez,teljesen érdektelen,hogy gyerekkori baleset következtében forradások vannak a fizimiskáján.

Hogyan képzeljük el az ifjú Carlito kezdeti lépéseit?
Fuerte Apache,ahol felnőttem,Buenos Aires egyik legdurvább és legszegényebb kerülete.Annyira veszélyes,hogy a rendőrség nem mer bejárni.Minket azonban korántsem ez foglalkoztatott,sőt az állandó éhséget is elviseltük,mert a szeretet,amelyet apukánktól kaptunk,mindenért kárpótolt.Ugyanakkor megtanultunk egy alaptörvényt.

Mégpedig?
Azt,hogy csak a legerősebbek maradnak talpon.

Nem lehetett könnyű így a futballra kontrencálni.
Ó,dehogynem.Később is féltettek,hogy a Boca-stadionban,a La Bombonerában nagy a nyomás.Miféle nyomás?Nálunk a grundon,amelyet mi csak potrerónak hívunk,nos,ott van harc.Ahol minden megengedett,ahol senki sem véd meg,ahol idősebb és keményebb legényekkel futballozol.Ott tanulod meg igazán,hogyan fedezd a labdát,hogyha felrúgnak,mielőbb felkelj,hogy elviseld a fájdalmat.

Hiányzik?
Annyira azért nem...Az elismerés viszont igen.Ugyan valóban senki sem rúgott a másikba derék alatt,a vesztesek rendszerint szendvicset és kólát vettek a győztesnek,ami hihetetlenül jó érzéssel tölti el az embert.

Aztán a potreót mégis felváltotta a La Bombonera.
Tudjátok,milyen ott játszani?Mamma mia!A tömeg végig énekel,minden vibrál,remeg az egész.Egyedülálló.Aztán meg ott volt Riquelme.Öt évvel idősebb nálam,de nagyon jó barátok lettünk,olyan volt számomra,mintha a testvérem lenne.Mindketten szegény családból származunk,talán ezért is segített annyit.Sosem felejtem el búcsúszavait,amit akkor mondott,amikor eladták a Barcelonának:
,,Mostantól te vagy a Boca vezére.Ha a csapat rosszul játszik,a te hibád lesz,ha jól,miattad lesz.Tiéd a karmesteri pálca."

Mit szóltál hozzá?
Nem sokkal korábban mutatkoztam csak be az első csapatban,képzelhetitek!Riquelme már-már Maradonai szinten játszott a Bocában,tiszta őrület volt,hogy nekem kell pótolnom.

Apropó,Maradona.Mit szóltál hozzá,hogy megannyi honfitársaddal egyetemben téged is hozzá mérnek?
Ez olyan felvetés,amelyre büszke lehet az ember,de nem hiszem,hogy valaha is megérdemeltem volna.Maradonából csak egy volt,és nem is lesz soha másik.

Hogyan viselted a hirtelen jött hírnevet,gazdagságot?
Hogy hogyan nem őrültem bele?Egyszerűen.Azt mondtam,én Tevez vagyok,nem Maradona.Ugyanaz a Carlitos,aki mindig is voltam.Ezután sem utazom limuzinokban,nem iszom pezsgőt ásványvíz helyett.

És Manchesterben hogy bírod?
Nagyon jól.Öt éve,amikor felléphettem a Bocával az Old Traffordon,már akkor is megállapítottam,hogy fantasztikus aréna.Akkor viccesnek találtam,mennyire közel helyezkednek el a szurkolók,Argentínában lehetetlen lenne az ilyesmi:valaki biztos rögtön beugrana,és elcsórná a labdát.

Mennyire fájt elhagyni a West Hamet,amelyet mégiscsak sikerült bent tartanod?
Sosem felejtem el a kalapácsosokat.Ha valaha gólt rúgok a West Hamnek,örülni nem fogok,az biztos.

Állítólag találtak egy kiváló plasztikai sebészt,aki eltávolította volna az arcodról a leforrázás okozta hegeket.Annak az ötletnek sem örültél különösebben.
Először is,ha valakinek nem tetszik a búrám,az az ő baja,nem az enyém.Másrészt négy hónapba telt volna a rehabilitáció,hát hogy a fenébe birnék én ki négy hónapot futball nélkül?